A Kanonok sori pincegalériában Bányai Szabados Katalin, a TEG művészeti vezetője köszöntötte a megjelenteket, aki maga is részese volt már az alkotótáboroknak.
A kiállító alkotók pedig (aláhúzva az eseményen megjelentek):
Patai István - Hajdúnánás
Bányai Szabados Katalin, Popon Krisztina, Ferenczy Béla, Ferenczy András, Fekete Szabolcs - Nagyvárad
Fekete Hajnal - Érkeserű
Berszán László - Székelyhíd
Bába István - Nagykároly
illetve Érmihályfalváról: Molnár Zoltán, Hintalan Géza, Kovács Zoltán, Kiss György, Medvésy Barna, Kovács Éva, Farkas Ferenc.
Ez eddig hat alkalommal megszervezett alkotótáborok művészeti vezetője, Patai István méltatta a kiállítás anyagát, illetve ismertette a táborok történetét. Elmondta, hogy a korábban, már 2005-től létezett képzőművészeti kör berkeiben fogalmazódott meg az ötlet. Sajnos már az első tábort sem érte meg az egyik ötletgazda, Marcsó József, akinek a nevét aztán a kör felvette. A táborok mindig egy adott téma köré szerveződnek, ezek eddig az évek sorrendjében: Ádám, Éva, Az ördög /démon, Az Ember, Leonardo, Pasolini. Az idei - július közepére tervezett tábor - témája Érmihályfalva vagy a bűvös 3-as szám.
A táborok másik ötletgazdája, és egyik szervezője, Szalai Ilona könyvtáros kiegészítette az elmondottakat azzal, hogy mindig is nyomon követte az élesdi művésztelep munkáját, és tervezgette, hátha sikerülne egy hasonlót "összehozni" Érmihályfalván is, annak ellenére hogy maga a táj nem olyan izgalmas. Sikerült, és az évek során kialakult egy jó hangulatú, összetartó csapat. Idénre a helyi alkotók mellé 16 - 18 vendég is "előjegyeztette" már magát.
Szalai Ilona hozzátette: a mindenkori városvezetők támogatták az alkotókat, a táborokat, és a megbecsülés jele, hogy az alkotások egy része közintézmények falait díszíti.
Az érmihályfalvai alkotók a megnyitó alkalmával viszont-kiállításra hívták meg a TEG tagjait, ennek időpontjáról később egyeztetnek.
Az érmihályfalvai alkotótáborokban készült munkák tárlata március 18-ig tekinthető meg a TEG-ben.
Forrás: http://www.ermihalyfalva.ro